Amerika visszainteget

Ma volt az utolsó programom itt Tallinnban, amikor is egyedül mentem az otthon hatósági főosztálynak, itt jogi főosztálynak nevezett részlegre, ahol egy fiatal (még nálam is fiatalabb) kolleganő vezetett körbe. Elmondta általánosságban, hogy a jegyzőkönyv átadását követően hogyan folytatódik náluk az eljárás, s milyen feladataik vannak a náluk dolgozó jogászoknak. Jártunk két osztályon, két külön épületben, ahol többeknek be is mutatott. Nagyon közvetlen volt, sokat beszélgettünk, már amennyit tudtam beszélni, ugyanis mára szinte teljesen elment a hangom a hétfői megfázásnak köszönhetően. Voltunk együtt ebédelni egy olasz étteremben, ahol mindenki kiválaszthatja, hogy milyen tésztafajtából milyen ízesítésűt kér, s az orra előtt készítik el. Nagyon jól nézett ki maga a hely, s a kaja is kifejezetten finom volt. Miután végeztünk a programmal útba lettem igazítva, hogy az óvárosban mit és hol érdemes vásárolni. Végre kisütött a nap, úgyhogy tettem még egy utolsó nagy sétát a várban (ami részben azért sikerült nagyra, mert időbe telt, míg megtaláltam a szállodához vezető utat).

a parkban megtámadtak a kacsák :)

Ennyi röviden az ittlétem története. Ma este összepakolok és holnap hajnalban indulok haza, 6:10-kor indul a gépem, majd Helsinkiben gyorsan át kell szállnom és 9:10-re érkezek Budapestre.

Ma folytatódott a közös program a 19 résztvevő számára. Délelőtt hárman tartottak előadást a kockázatelemzésről és kiválasztásról, illetve a központban működő ellenőrzési főosztály munkájáról. Az észt kollegák nagyon figyelmesek, nőnap alkalmából két öltönyös fiatalember egyenként átadott (kézfogás kíséretében) egy-egy tulipánt (honnan tudták, hogy ez a kedvenc virágom?) minden nőnemű résztvevőnek köszöntésképpen. Ma ráadásul volt egy másik nem hivatalos ünnep is, amikor egy bizonyos süteményt (krémmel és lekvárral töltött fánkszerűség) szoktak sütni, s ebből is kaptunk egy nagy doboznyit.

kacsák a város közepén, akik galambnak képzelik magukat

Bier Haus, itt vacsoráztunk

ahol ennyi sört ittam :)

és ilyen finomat ettem (a papírban hal van, így sütötték meg...)

Hétfőn kezdődött a hivatalos program, 11 országból (megpróbálom felsorolni: Svédország, Németország, Ausztria, Szlovénia, Csehország, Románia, Görögország, Ciprus, Olaszország, Belgium és persze Magyarország) összesen 19-en veszünk részt benne.

Ma reggel jó korán indultam vonattal, majd repülővel Tallinnba, Észtországba. Helsinkiben át kellett szállni, amire kb. 50 percem volt, de nem kellett messzire mennem, így hamar meg voltam vele. A le- és felszállások kicsit rázósak voltak az erős szél miatt, de a gyomorliftezést leszámítva (egy pohár bor elfogyasztását követően) egész jól viseltem. Budapestről Helsinkibe menet egyébként átrepültünk Tallinn felett, csak hát oda nincs közvetlen járat, ezért el kellett menni Helsinkiig (át a Balti-tengeren) és onnan vissza Tallinnba. Ez utóbbi út kb. 20 perc volt a levegőben, Budapest-Helsinki pedig 2 óra 10 perc. Már a második járaton sokan voltak oroszok, de itt Tallinnban még többen vannak (Észtország lakosságának 1/5-e orosz). Legalább valamit értek, ha jövök-megyek. Az észt nyelv szerintem nagyon hasonlít a finnre, nem nagyon tudok közöttük különbséget tenni. Tallinnból eddig még nem sokat láttam (illetve amit láttam az egyrészt emlékeztetett Svédországra, másrészt elég modern volt), mert besötétedett, mire busszal a szállodához értem. Viszont a szobám ablakából szép kilátás nyílik a kivilágított óvárosra és a várra.

egy kép az internetről, ennek egy részlete látszik a szobámból

Szóval megjöttem, bejelentkeztem a szállodába (Meriton Grand Conference & Spa), nagy nehezen feljöttem a 6.-ra miután megfejtettem a lift működését (kártyával megy), s azóta itt csücsölök a szobámban az internet előtt (van ingyen WIFI a szobában, jupí).

Holnap reggel 10:40-kor jönnek értünk, addig azt hiszem megpróbálom kipihenni magam. Holnap lesz városnéző túra és ismerkedési vacsora, remélem addigra nem fogom ennyire egyedül érezni magam. (Bár még a TV is a nevemen szólított meg, mármint üdvözölt írásban, amikor bekapcsoltam, s van egy csomó angol, német és orosz nyelvű csatorna, úgyhogy elleszek ma este.)

Szombatra vettem vonatjegyet es "atugrottam" Manchesterbe. Nincs messze, kb. 55 perc volt az ut. Leeds sem kicsi, de Manchester egeszen mas kategoria. Igazi nagyvaros, csomo ember az utcakon, turistak is szep szammal. Rendezvenyek is vannak pont a varosban, mostanaban van a fegyveres erok napja, meg a legi erohoz is toboroznak embereket, az utcan zeneszek, enekesek, nagy a forgatag. Az angolok elsoszamu elfoglaltsaga a vasarlas, megszalljak a boltokat es veszik a sok izlestelen szines goncot. Tegnap este Leeds is nagyon felpezsdult, addig nem nagyon volt elet estenkent, habar az ettermekben sokan voltak, de penteken aztan minden lany felvette a "szep" ruhajat es a legmagasabb sarku cipojet es bebillegett a varosba bulizni. A csucs az izlestelensegben a lanybucsu errefele, egy ilyen tarsasaggal is sikerult osszatalalkoznom a hotelben, de inkabb nem reszleteznem oket.

De letelik az idom, ugyhogy megyek, nezelodok tovabb Manchesterben, kepeket meg majd otthon toltok fel, arra mar nem maradt ido. Holnap kora reggel pedig indulok haza, de addig is probalom kihasznalni a hatralevo kis idot itt Angliaban.

Valami okból alig készítettem képet Manchesterben, így csak ezt a kettőt tudtam feltölteni:

készül a Teddy maci

Utolso nap mar csak reggel volt hivatalos program, az sem hosszu, aztan fenykepezkedes es bucsuzkodas kovetkezett. Negyunk kivetelevel a tobbiek delutan hazautaztak.

Akik meg maradtunk, jol jartunk, mert Gwil kocsival elvitt minket a York melletti Designer Outletbe, ahol sikerult felvasarolnom a fel Nike boltot. Aztan este Helen is elment, o ir volt, az egyik legjobb fej a csapatban, jobb szelen lathato. Delutan meg Leedsben tettem egy nagy setat, aztan a maradek francia es litvan csajjal elmentunk vacsorazni egy olasz etterembe (lazacos lasagne, nagyon finom!). Vicces volt, mert nem igazan ertettem, mirol beszeltek, ok voltak a leggyengebbek angolbol a csoportban, szerintem ok sem ertettek engem, ami szerintem nem rajtam mult, szoval epuletes elbeszelgeteseket folytattunk :)

Csutortokon megint Leedsben folytattuk a programot. Foleg adoelkerulesrol, csalas elleni nyomozasrol volt szo. Eleg tomeny volt, 2 ora egyhuzamban delelott es delutan is, kicsit faraszto volt vegig figyelni. Egyebkent vannak paran a csoportban, akik alig beszelnek angolul, ok nem tudom mennyit fognak fel ebbol az egeszbol, pl. az egyik sved es az egyik francia versenyzo (utobbi beszel sokat, de szerintem franciaul, mert alig ertek belole vmit), na meg a litvan csajszi, aki - nem akarok rosszindulatu lenni - de hihetetlenul elviselhetetlen izzadtsagszaga volt egesz heten, gyakorlatilag rosszul vagyok, ha 5 meternel kozelebb jon hozzam, nem tudom, hogy tudja elviselni sajat magat...

Delutan elbucsuztattak minket, hiszen penteken a csoport nagy resze mar megy haza. Pezsgo es csoki torta is volt. este pedig Gwil es Brian elvittek minket eloszor egy pubba (ittam cidert, egesz jo volt), aztan meg egy Loch Fyne nevu helyre, ami ugyan skot, de azert az angol kaja is vmi hasonlo lehet. Ettunk fishpie-t, ami szo szerint halpite, de igy magyarul eleg hulyen hangzik. Utana meg bementunk 1-2 helyre, a csoport idosebbik fele nagyon belendult, aminek koze lehetett a nagy mennyisegben elfogyasztott alkoholhoz is, mindenkepp bulizni akartak, volt vagy ejjel 2, mire visszaertunk a hotelbe.

a hotel

Park Square

bucsuvacsi, az egesz csapat

Szerdan Yorkba utaztunk vonattal, az ottani hivatalban volt megtartva a hivatalos program. Volt szo elektronikus es EU-s kereskedelemrol, meg penztargepekrol. Utana viszont ott volt a delutan, lehetett barangolni kicsit a varosban. Anno 11 eve mar jartam itt, de mar nem nagyon emlekeztem, csak arra, hogy kozepkori varoskarol van szo keskeny utcakkal, sok turistaval. Ez be is jott. Szerencsere szep ido is volt. Netet is talaltam. Este pedig megint egyutt vacsorazott a csoport. Ezuttal egy mexikoi etteremben. Egyszer talan angol kosztot is eszunk...:)

York Minster

vacsi - Fiesta Quesedilla

Ma mar szerda van, amikor ezt irom. Mostanra sikerult rendes netet talalnom, miutan Leedsben az egesz kedd delutant (nemi alukalas utan...) ezzel toltottem. A hotel nem eleg, hogy onmagaban is draga, de 15 perc netezes £3-ba, azaz 1000 Ft-ba kerul... Ja, meg a szobamban a WC sem oblit rendesen, megprobaltam megszerelni, hatha egyszeru a megoldas, de sikerult kiszednem a tartalybol egy igancsak fontos alkatreszt, amitol elkezdett omleni a viz a tartalyba es enelkul a bigyo nelkul nem allt le. Nagy nehezen visszaraktam az alkatreszt, ugyan a WC meg mindig nem oblit, de legalabb nem csinaltam arvizet a furdoszababan. Egyebkent mar 2x szoltam, hogy csinaljanak neki vmit, de meg mindig nem inteztek semmit. Lehet, hogy ez mar nincs benne a napi £90-os szobaarban...

Most epp Yorkban vagyunk, errol kesobb, most szereztem vissza epp a fenykepezomet, amit veletlenul fizetesnel egy boltban felejtettem tobb mint 1 oraja, szerencsere meg megvolt, ez megiscsak Anglia.

Szoval kedden is fejtagitas volt napkozben (hetfon altalanos attekintes es kockazatkezeles volt a tema), kedden meg az ellenorzesek meneterol volt szo. Viszonylag hamar vegeztunk, igy delutan volt ido a varosban setalgatni. Tetszik Leeds. Nem tul nagy, de nem is kicsi, kb 750 ezres varos Eszak-Angliaban. Gyalog is bejarhato a kozpont, bar tul sok latvanyossag nem nagyon van, de az osszkep bejon, tipikus angol varos. Vacsorara a tegnapi olasz utan megint tipikus angol kosztot ettunk: a Spicey Quarter nevu indiai-olasz-kinai-thai etteremben buferendszer mellett fix arert barmennyit lehetett enni. Mivel minden nagyon jol nezett ki, muszaj volt legalabb 7 fele salatat es 5 fele desszertet megkostolnom:)

varoshaza (Town Hall)

muzeum

Civic Hall

szep hazak Leedsben (muzeum, meg ilyesmi, indulas elott nemigen volt idom utananezni a helyi nevezetessegeknek, ha vannak egyaltalan, sot meg a font pontos arfolyamat is csak itt sikerul kideritenem...)

Millenium ter - itt a sport egyenlo a golffal es a krikettel, na meg most a tenisszel, hogy epp Wimbledon megy (golfot meg radioban is kozvetitenek...)

Ma reggel csak 10-kor kezdtunk, igy volt ido pihenni, hiszen tegnap este 10-kor erkezett csak a fel csoport, szoval rank fert. Olyan jol sikerult a pihenes, hogy meg ezt a 10 oras kezdest is majdnem sikerult lekesnem, ugyanis elaludtam es csak kb. 1 oraval kesobb keltem, mint terveztem, igy csak ropke 10 perc jutott a reggelire, ami nekem nagyon keves am, aki ismer, az tudja, hogy nem tudok ilyen gyorsan enni. Azota is ezen viccelodnek, ha koran kezdodik a program, hogy vajon sikerul-e majd felkelnem...

A csoport most nem annyira soknemzetisegu, mint tavaly Dublinban volt. 12-en vagyunk, 4 sved, 3 francia, 2 nemet, 1 ir es 1 litvan versenyzo. Utobbi szerintem csak utolag ugrott be 1 masik ir helyett, aki nem tudott jonni. Ennek azert meg is vannak a hatranyai, foleg a svedek es a franciak hajlamosak hamar atvaltani svedre vagy franciara, aztan olyankor a tobbiek csak neznek, hogy most akkor mirol is van szo. Egyebkent a 12-bol csak 3 a fiu, a 2 francia, ok jo fejek, meg az egyik sved, aki Stockholmban dolgozik es ismeri Annelit, akivel tavaly Dublinban sokat logtam, meg a hetvegen egyutt mentunk kirandulni, de o eleg fura, marmint az idei sved versenyzo. Meg a litvan is, aki ugyan tud angolul, de egy szavat sem ertem, olyan furcsan beszel, meg hat raferne a furdes is, meg a tiszta ruha... Jo, azert a csoport nagyobbik fele normalis, meg a szervezok is rendesek.

Hetfon delelott, meg kora delutan a hivatal oktato termeben volt fejtagitas az angol adorendszer alapjairol, delben elvittek minket egy tok jo szendvicsbarba, ahol sajat igeny szerint lehet kerni a szendvicset (en asszem pulyka-bacon-ementali sajt pastetomosat ettem ribizlilekvarral...kerdeztek kerek-e ra, es mondtam, hogy miert ne, de nem volt rossz). Aztan a kajat egy parkban a fuben ulve ettuk meg, mint a tobbi angolok.

ebed

Delutan "munka" utan meg Gwilek besetaltak velunk a varosba, megmutattak ezt-azt. Este pedig a csoporttal egyutt mentunk vacsorazni. A Mio Modo nevu etteremben kotottunk ki, amit (ra volt irva) Leeds legjobb ettermenek szavaztak meg a helyi ujsag olvasoi. Tenyleg jo volt.

vacsi (grillezett lazac parolt zoldseggel)

Hat igen, csak 3 napot voltam otthon es vasarnap mar megint repultem, ezuttal Leedsbe. Vonattal, amszterdami atszallassal egyutt volt vagy 11 ora az ut, bar a repules resze csak 1:40 perc + 1 ora kb. A repteren mar vartak minket (ket nemet kollega is velem 1 idoben erkezett) a szervezok, Gwil es Brian, akik elvittek minket a szallodaba. A Crowne Plaza Hotelben foglaltak nekunk szobat, par szaz meterre a Castle House-tol, a hivataltol, ahol az elkovetkezo hetet tolteni fogjuk. A hotel eleg jo, nem sporoltak rajta egy kicsit sem.

Szerdán még volt egy fél napunk Miamiban. A délelőttöt kihasználtuk még egy kis fürdésre és napozásra az óceánparton. Nagy volt a hőség, csak vízparton lehetett elviselni. Délután viszont indult haza a gépem, Áginak ugyanakkor pedig Atlantába. Kb. 7,5 óra volt az út Párizsig, majd gyors átszállást követően 1 óra 45 perc Bp-re. A hosszú út alatt mikor aludni lehetett volna 2 etetés között, végig turbulencia volt, úgyhogy egy másodpercet sem tudtam aludni. Inkább néztem a filmet és a szomszédaimmal beszélgettem. Egy német házaspár volt, már beutazták Amerikát, aztán adtak tippeket a következő úthoz, bár az nem tudom mikor lesz, biztos nem mostanában. Ja, az sem nyugtatott még meg, hogy egy fiatal fickó elájult a gépen 1-2 órával indulás után, ott lélegeztették a gép hátuljában a földre fektetve, de aztán szerencsére jobban lett. Na, meg az előttem ülőnek el volt törve a széke és szinte végig gyakorlatilag az ölemben feküdt, de mindegy túléltem. Párizsban már reggel 8-9 óra volt, mikor nekem még csak 2-3, úgyhogy nem voltam vmi fitt. De már az sem zavart a gépen, hogy egy nyugdíjascsoport közepébe csöppentem, annyira fáradt voltam. Ez a rövidebb út a másikhoz képest már hamar eltelt, csütörtök dél körül szálltunk le Bp-en.

Hát, ennyi "röviden" az utazásom története. Még rakok fel képeket, ha minden igaz.

Kedden nem sok mindent csináltunk. Először is kipihentük az előző nap fáradalmait, mivel éjjel 1 után értünk csak haza Key Westről. Aztán fürödtünk az óceánban és napoztunk is kicsit, most először. Este pedig sétáltunk egyet és búcsúzásképp a Clevelander nevű híres nevezetes bárban ittunk egy koktélt az utolsó este tiszteletére.

Hétfőn újból autót béreltünk. Mivel kisebb autó nem volt, egy hatalmas, piros Dodge Chargert kaptunk a kölcsönzőben.

Az úti cél ezúttal Key West volt. Tavaly is már el akartunk menni ide, de akkor a trópusi vihar keresztül húzta a számításainkat. Idén viszont jó idő van, ezért nekivágtunk a 270 km-es útnak. A Keys egy korallszigetlánc hidakkal összekötve (az egyik 7 mérföld hosszú!)a Florida-félszeigettől délre, Key West pedig a kontinentális USA legdélebbi pontja (Hawaii ugye délebbre van).

Az út második felében aggodalomra adott okot egyrészt, hogy a mocsaras Everglades Nemzeti Park mellett elhaladva érdekes táblákkal találkoztunk, amiken ez állt: Crocodile crossing. Eddig már mindenféle állattal találkoztunk, amikre a táblák figyelmeztettek, de szerencsére ezúttal krokodil nem akadt az utunkba. Érdekes találkozás lett volna... Másrészt hatalmas viharba keveredtünk, gyakorlatilag leszakadt az ég, mennydörgés, villámlás, zuhogott az eső, alig láttunk ki a kocsiból (szegény Ági, ő vezetett épp). Szerencsénk volt végül, mert Key West előtt 10 km-re kitisztult az ég, elállt az eső, ismét 30 fok lett, úgyhogy megúsztuk ezúttal tényleg a vihart.

Key West egyébként szintén nagy bulihely, még népszerűbb ebből a szempontból, mint Miami Beach. Egész nap buli van, szól a zene a bárokból, mindenki iszik, van hangulat. Látnivalók szempontjából Hemingway háza érdekes, ahol 10 évig lakott és több regényét írta, a Mallory Square, ahonnan nézve a legszebb a naplemente és előtte mindenféle mutatványos szórakoztatja az összegyűlteket, na meg a roncsok (az útikönyv szerint a roncsvadászat tette Key Westet Florida leggazdagabb városává), a kontinentális USA legdélebbi pontja és az 1-es út 0-ás mérföldköve.

ez a bár több képeslapon is szerepel, nem tudom miért (biztos történelmi jelentőséggel bír:)

a legdélebbi ház

a legdélebbi pont

a legdélebbi strand

a kezdet és a vég

és a naplemente

Vasárnap röpke 3 órás alvást követően a 6:20-as géppel San Franciscoból elrepültünk Miamiba. Elég hosszú, 5 óra volt az út, megint volt turbulencia rendesen, meglennék már repülés nélkül, de a hazaút még hátra van.

Délután egy kis regenerálódást követően lementünk fürödni az óceánpartra. Szerencsére ezúttal sem hurrikán, sem trópusi vihar nincs a láthatáron. Délután, este is 25-30 fok volt, a víz is jó meleg, vagy 25 fok, szóval nagyon kellemes, meg tudnám szokni.

Este még sétáltunk egyet a közelben. Az Ocean Drive-n, ahol a szállodánk is van, egymást érik a szórakozóhelyek, kiülős bárok, éttermek, megy a zene, sokan buliznak, igazi bulihelyre csöppentünk, de mi inkább az alvás mellett döntöttünk, hétfőn hosszú út várt ránk.

Szombat reggel továbbautóztunk Sacramento-ból San Francisco felé. Az út nem volt hosszú, kevesebb, mint 2 óra. A városból először rögtön a Golden Gate-t pillantottuk meg.

a reggelink Viktorkának (olasz étteremben ettünk pizzás omlettet:)

San Francisco nagyon sűrűn lakott (New York után a 2. népsűrűség tekintetében) és nagyok a szintkülönbségek, mivel 43 dombra épült. Itt járnak a filmekből is jól ismert villamossszerű cable car-ok, amikkel fel lehet jutni jó magasra.

 

Ahogy a címből is kiderül, pénteken elég sűrű napunk volt. A reggelt Sacramentoban kezdtük. Megnéztük Old Sacramentot, a régi belvárost, amit megőriztek a XIX. századi állapotban. Tiszta vadnyugati hangulata volt az egésznek, nagyon tetszett. Ja, és persze megnéztük a Capitoliumot is, ugyanis Sacramento California fővárosa.

Old Sacramento

a Capitolium, Schwarzenegger kormányzó székhelye

Sacramento után a Lake Tahoe felé vettük az irányt, ami egy, a Sierra Nevada hegység völgyében fekvő tó, havas hegycsúcsok veszik körül, ahol népszerű síterepek vannak, olyannyira, hogy 1960-ban itt rendezték a téli olimpiát.

Lake Tahoe (Emerald Bay) és a kíváncsi mókus találkozása velem

A tavat megkerülve Carson City-be mentünk tovább, ami már Nevadában van, nem túl nagy, de mégis ez az állam fővárosa.

Carson City - Capitolium

Ha már eddig eljöttünk, az 50-es úton felmentünk egészen Virgina City-ig, ami egy műemlék város, az aranyláz emlékét őrzi. 1859-ben a közelben fedezték fel a világ leggazdagabb arany- és ezüstlelőhelyét, melynek hatására Virginia City lett a legnagyobb település Chicago és San Francisco között. Ma már csak egy kísértetváros, ami pont olyan, mint ahogy a lelőhely kimerülése után a századfordulón otthagyták. Jó magasan, 1896 méteren fekszik és még mindig működnek benne a régi szalonok a turisták szórakoztatására.

Az 50-es út nevadai szakaszát már felváltotta a sokkal forgalmasabb I80-as, ezért a Nevadai Idegenforgalmi Hivatal a régi utat népszerűsítendő kampányt indított, melynek keretében a US 50 utasainak kiállítanak egy bizonyítványt, amin ez áll: "Túléltem Amerika legmagányosabb útját". Bizonyítványt ugyan nem kértünk, de az utat szerencsésen túléltük :)

:)

Sok helyen láttunk olyan táblákat, hogy lovasok kelhetnek át az úton, ezért óvatosan kell vezetni, de most először volt olyan tábla, amin csak ló volt. Csodálkoztunk, hogy itt szabadon szaladgálnak a lovak, de tényleg, ezt a három vadlovat az út mellett fényképeztük.

Sacramento fele menet gyorsan megálltunk még Reno-ban is, ami arról híres, hogy a világ legnagyobb kisvárosának kiáltotta ki magát, és a szerencsejáték fő központja volt, amíg Vegas meg nem előzte az 1950-es években. Bár Las Vegasnál kisebb, itt is nyüzsgő az éjszakai élet, a nap 24 órájában lehet kaszinózni.

Csütörtök reggel Monterey-ből továbbindultunk Sacramento fele. Jó nagy kerülővel, mivel útbaejtettük a Yosemite Nemzeti Parkot, ami röpke 4,5 órás út volt oda és még 3,5 óra utána Sacramento. Jól elment az idő a parkban, csak este 10 után érkeztünk meg.

Mariposa Grove - hegyi mamutfenyők, több mint 500 van a parkban, némelyik 3000 évesnél is idősebb

Yosemite Valley

Horsetail Falls

Half Dome

El Capitan

Yosemite Falls (Upper/Lower) - Észak-Amerika legmagasabb vízesése, két lépcsőben, 740 méter magasról zúdul le

láttunk macit! (a képen pici, mi azért nagyobban láttuk, szép világosbarna) meg láttunk őzikét is, meg egy csomó mókust, főleg a büfé környékén, szaladgáltak az asztalok között és várták a kaját a turistáktól

Szerdán búcsút intettünk Santa Barbarának és továbbindultunk észak felé. Átautóztunk a közeli Santa Ynez völgyön, mert az előző szálláson szép képek voltak róla a falakon, s gondoltuk megnézzük. Valóban szép volt a táj, mindenfele szőlőt termesztettek és lovak legeltek. Szívesen megnéztem volna egy ranchet közelebbről is, de haladnunk kellett, hosszú út állt még előttünk. Solvangban mégis megálltunk. Ez a város arról híres, hogy kikiáltotta magát az USA dán fővárosának, ugyanis dánok alapították, s ennek tiszteletére az egész helyet dán stílusban építették fel, az ajándékboltokban is mindenféle dán cuccot árulnak, legalábbis ők azt hiszik, de közben a holland fapapucstól és szélmalmoktól kezdve, az ír zászlós hűtőmágneseken át a belga csokiig minden volt ott, de szerintem nekik egyremegy, minden dán, ami Nyugat-Európából való.

Ezután továbbhaladtunk az 1-es főúton a Csendes-óceán mentén, és megálltunk a kilátóknál és egyéb érdekes helyeken, amiket út közben láttunk.

Morro Bay

a mókus esete a karamellás capuccino-val (megkínáltam, de nem kért)

Hearst Castle - a San Simeon feletti dombon van, a médiamágnás W. R. Hearst kastélya, az 1930-40-es évek stílusában berendezett 115 szobás házikó (nem volt időnk közelebbről megnézni sajnos)

San Simeon Point

elefántfóka figyelő pont (a sok fóka ott hevert a parton egymás hegyén hátán és homokkal takargatták be magukat)

Point Sur (van jobb oldalt egy világítótorony is, sajnos az út le volt zárva, így nem lehetett közelebb menni)

Bixby Bridge

Annyira el voltunk foglalva a kilátással, hogy csak későn vettük észre, hogy alig van benzin. A mutató szinte már a 0-án volt és a kocsi is jelzett, hogy alacsony az üzemanyagszint, a GPS szerint viszont több, mint 30-40 km-re volt a legközelebbi benzinkút. Szerencsére 25 km-re mégis találtunk egy kis benzinkutat, de tanulságos volt a dolog, nem tudom, mit kezdtünk volna az Isten háta mögött, ha elfogy a benzin. Vagy 50 km-en keresztül nem volt egy város sem, keskeny szerpentin, az egyik oldalon óceán, a másikon meredek domboldal...hát, egy darabig nem foglalkoztunk a kilátással.

Monterey - Fisherman's Wharf, azaz a kikötő, egyben bálnafigyelő hely (innen indulnak a bálna- és delfinfigyelős hajótúrák)

Estére értünk Monterey-be, ahol egyszer megszállunk, aztán csütörtökön indulunk tovább Sacramentoba. 

Kedden a délelőttöt pihenéssel töltöttük, délután viszont elindultunk felfedezni Santa Barbarát. Bár az idő felhős és hűvös, de annyira azért nem vészes. Óceánban fürdés biztos nem lesz, még a helyiek közül is csak a legbátrabbak merészkednek be a vízbe. Igazából Washingtonban is többen fürödtek, mint itt, bár ott jobb is volt az idő sokkal. Szóval a lényeg, hogy Santa Barbara nagyon tetszett. Egy 1925-ös földrengés után teljesen újjáépítették, s kötelezően egységes stílust írtak elő az épületekre. Az egész város spanyolos hangulatú, tiszta, sok a park, a pálmafa. Piac is volt éppen a központban, mindenféle házi termesztésű gyümölcsöket és zöldségeket árultak, voltak utcazenészek, sok ember. Anyus, nyugi, eszünk mi is gyümölcsöt, vettünk finom barackot a piacon.

Mission Santa Barbara

mozi

templom

megyei bíróság - Santa Barbara County Courthouse

sétáló utca - Paseo Nuevo

pizzéria

a part a mólóról, a háttérben a Sierra Madre Mountains, ahol még mostanában is nagy erdőtüzek pusztítottak (a városban több ház kerítésére is ki volt írva, hogy: "Thank you, firefighters!", megköszönték a helyiek, hogy a tűzoltók megmentették Santa Barbarát az erdőtűztől)

Hétfőn megint továbbrepültünk, az úti cél Los Angeles volt. Azaz csak repültünk volna, mert mire kiértünk a reptérre, kiderült, hogy törölték a járatunkat. Szerencsére elég sűrűn járnak Phoenixből Los Angelesbe a járatok, így átraktak egy másikra, de így is vagy 4 órát dekkoltunk a reptéren. Egyébként a kiírás szerint szervízelték a gépünket, úgyhogy ha vmi gond volt vele, akkor jobb is, hogy nem azzal mentünk. Aztán csak elrepültünk, de nem igazán élveztem azt az 1 órás utat. Kis gép volt, 50 férőhelyes, le- és felszállásnál nagyon dobálta a szél. Megkönnyebbülés volt leszállni végre.

A megpróbáltatásaink ekkor még nem értek véget, ezután kellett még felvennünk az autót, amit erre a hétre foglaltunk. Az autókölcsönzős tag enyhén ellenségesen viszonyult hozzánk. Ági régi típusú jogsiját és a nemzetközi jogsiját gyanakodva méregette, aztán elővett egy mindentudó könyvecskét, amiben benne volt minden ország és azok hivatalos okmányai, és abban már az új fajta kártya alakú jogosítvány képe volt, a régié nem. Aztán lapozgatta a könyvet és Hong Kongnál állt meg, utána már azt az oldalt nézegette, meg az én nemzetközi jogsim adatait kezdte összevetni Ági személyijével. Persze nem stimmelt neki semmi, hiába mondtuk, hogy az egy érvényes jogosítvány. A végén még mindig kétkedve azt mondta (nagy kegyesen), hogy jól van, odaadja az autót, de csak egy sofőr lehet, azaz én nem vezethetek, mert rám nem engedett biztosítást kötni, anélkül meg kockázatos lenne, ha véletlenül történik vmi.

Viszont ami jó volt ebben az egész autóbérlésben, hogy a kiválasztott kategórián belül lehetőség volt arra, hogy azt a kocsit válasszuk, amelyik csak tetszik. Fontos szempont volt, hogy nagy legyen a csomagtartó, hogy beleférjen a 4 bőrönd, meg azért szerettünk volna minél jobb kocsit, ha már választani lehet. Így esett a választásunk egy fehér Pontiac G5-re, ami ráadásul középen volt, de segítettek kiállni vele belülről, úgyhogy most ő lesz az útitársunk az elkövetkező napokban.

Az előbbi események miatt nem sok időnk maradt Los Angelesre. Egyből a Rodeo Drive-ra mentünk, sétáltunk kicsit. Hollywoodra már nem jutott időnk. Santa Monicára viszont még pont kiértünk naplemente fele.

Aztán indultunk is tovább Santa Barbarára, ahol 2 éjszakát maradunk majd. Majdnem két óra volt az út, úgyhogy elég későn érkeztünk meg.

az új szobánk

kilátás az erkélyről (lagúna a szálloda udvarán)

Vasárnap délelőtt kipihentünk az előző napi út fáradalmait. Délután pedig lovagolni indultunk. Phoenixben találtunk egy lovardát, a Ponderosa istállót a South Mountain Park területén, ahol lehetett lovagolni. Egy óra a sivatagban a tűző napsütésben jó kis ízelítő volt a vadnyugat világából.

Lovaglás után még autóztunk egyet a parkban. Jó kanyargós szerpentinen felmentünk a hegyre, ahonnan szép kilátás nyílt Phoenixre.

A városban is kocsikáztunk még és megint megnéztük a Capitoliumot.

Kár, hogy hétfőn továbbutazunk, nagyon megtetszett nekem Arizona. Tiszta Mexikó, csak gazdagabb kiadásban. Kaktuszok, sivatag, kanyonok, indiánok, nagyon hangulatos.

Szombaton hajnalban keltünk és már 5 körül elindultunk a Glen Canyonhoz. Hosszú, kb. 1200 km-es út állt előttünk ezen a napon.

Út közben Flagstaffnél megálltunk egy reggelire és becsatlakoztunk egy kis időre a 66-os útra.

amerikai reggeli Viktorkának

Kb. 5 órás autóút és 1 km séta után a homokban értünk a Horseshoe Canyonhoz, ahol a Colorado folyó látványos ívet ír le.

Ezután a Glen Canyon Damhez és a Lake Powellhez vezetett az utunk. 

Az Antelope Canyonban egy hatalmas hasadékban vezetett túrán vettünk részt a Navajo indián rezervátumban. Nem volt vmi jó ötlet a sziklák között papucsban mászkálni, de ki gondolta volna, hogy a sivatagban cipő is fog kelleni? Pedig szinte egész nap hűvös volt, csak délutánra lett melegebb, de a hajnal és az éjszaka különösen hideg volt és erős szél is fújt.

Innen kb. még 2 óra volt az út a már Utah állambéli Monument Valley-ba. Az itteni sziklák számos film hátteréül szolgáltak (pl. Forrest Gump is futott erre), sőt az USA úti könyv címlapján is ezek láthatók. 

És innen megint 5 óra volt az út vissza Phoneixbe...éjjel 1-re értünk haza nagyon-nagyon fáradtan.

Pénteken továbbrepültünk Phoenixbe, Arizona államba. A repülőút 2 és fél óra volt, sok turbulenciával, de túl lehetett élni. Megint a Holiday Innben szálltunk meg, nem messze a központtól. Phoenix egyébként több várossal is egybeolvadt, hatalmas területen fekszik.

a szobánk

Mindenhol fel szoktuk keresni a Hard Rock Cafét Ágival, ezt most sem volt másképp, és mivel nagyon éhesek voltunk már, most ott is uzsonnáztunk.

a plafon a Hard Rock Caféban

az enyém volt a saláta

Kaja után még autókáztunk egyet a városban. Megtaláltuk a Capitoliumot, bár a Hard Rock Caféban egyik alkalmazott sem tudta hol van. Utána meg csak úgy mentünk a kaktuszok övezte vadregényes utakon. Ja, a bérelt autónk ezúttal egy fekete Suzuki SX4 californiai rendszámmal...másra számítottunk, de reméljük jó szolgálatot tesz majd.

Csütörtökön megint autóval indultunk felfedezni a környéket, ezúttal Washington államot. Először a Seattle-től nem messze lévő Olympiába, az állam fővárosába mentünk. Olympia Seattle-höz képest kisvárosnak számít. Van kikötője, sok parkja és itt van a Capitolium is, ahol a szenátus és a kormányzó székel.